Reflexiók - Időrendben
Itt a levélben és a Facebook-on kapott, a házakhoz kapcsolódó történeteket és leírásokat lehet elolvasni. Köszönjük, hogy reflektáltak!
2014. január 30., csütörtök
Ebben a házban élt nagyapám kb. a 20-as évektől négy fiával és három lányával (nagymama fiatalon meghalt - akkoriban a cukorbetegséget nem tudták még kezelni...). A fiúk közül ketten jöttek vissza a munkaszolgálatból (+ néhány év szovjet hadifogság...), a két fiatalabb nem élte túl. Anyámék innen kerültek át a gettóba 44 végén, vagy 45 elején talán. A történet: "hazánk függetlenségének elvesztése" után a "szerencsétlen kényszerített nyilasok" (gy.k.: ez keserű irónia volt...) tömegével vitték a zsidókat a csillagos házakból (is) a Duna-partra... Anyámék rémülten és engedelmesen beálltak a sorba, de az ugyanitt lakó unokatestvérük "rájuk parancsolt", és sikerült kilógniuk a sorból még a lépcsőházban. Mind a négyen túlélték a vészkorszakot! Azóta meghaltak már - lehet, hogy már nem pontosan emlékszem arra, amit gyerekkoromban meséltek. Amúgy nem szeretett erről beszélni anyám, nagyon ritkán jött szóba... Még egy érdekesség: ebben a házban lakott egy "Herzl-néni" - Herzl Tivadar édesanyja? Testvére inkább? Vagy unokatestvére? - mondták, de nem emlékszem pontosan. Már nagyon öreg volt az 50-es években.
A Szemere utca 19. sz. csillagos házban laktunk, apámnak ott volt eredetileg a rendelője. A nyilas hatalomátvétel után nem sokkal, novemberben megjelent egy nyilas osztag, a lakókat leparancsolták a ház elé, gyűrűbe fogták, és az óbudai téglagyárba irányították. Bennünket megkímélt a szerencse és apánk lélekjelenléte. Apám, mentőorvos lévén, nagyapám hívó szavára – neki sikerült kiszöknie és apámat értesítenie – egy baráti rendőr kíséretében ott termett, és bennünket (anyám 25 éves volt, én 3 éves, Robi öcsém 6 hónapos) kiemelt a menetoszlopból. Nem tudom, mi lett a többi lakó sorsa.
Miután elkobozták a a Miasszonyunk utca (ma Meredek utca) 44. szám alatti három emeletes villánkat, bekényszerültünk ebbe a csillagos házba. Egy család egy szobába. Mi – a Bálint család – négyen voltunk. Többek között ide volt zsúfolva a nagymamánk, és két nagynénénk a gyerekekkel együtt. A férjeket behívták munkaszolgálatra ahonnét nem jöttek vissza. Még sírjuk sincs sehol!
Április 14-től október 15-éig laktam ott, öcsémmel és két fiú unokatestvéremmel. 12-14 évesek voltunk. Kijárás tilalom volt, tehát elfoglaltuk magunkat írógépel írt szatirikus újságírással, meg gyűjtöttük a bolhákat az udvaron. Bár Mizva helyett "zsidó leventére" kellett mennem. Hazajövet elfogtak a csendőrök és többed magammal libasorban meneteltettek Budáról a Józsefvárosi vasútállomásra, ahol a nyitott marhavagonok készen voltak a deportálásra. Csupán a vak véletlen folytán engedett el onnan a felelős csendőr őrmester, és két fegyveres csendőr tiszttel érkeztem "haza" este kb.7 órakor, az 5 órai határidő lejárta után. Egy októberi zimankós hajnalban "megléptünk" magunkra véve több rendű ruházatot és elmentünk egy búvóhelyre.
Ma én Izráelben élek és az "új" nevem Avigdor Bár-On.