Reflexiók - Időrendben
Itt a levélben és a Facebook-on kapott, a házakhoz kapcsolódó történeteket és leírásokat lehet elolvasni. Köszönjük, hogy reflektáltak!
2014. február 20., csütörtök
A Kazinczy utca 51-ben volt apám műhelye és üzlete. Öccsével vitték a boltot, aki azonban '44-ben már régóta hadifogságban volt Minszk környékén. Apámat utolsó munkaszolgálatára ez év tavaszán vitték. A Kárpátokban erdőirtáson dolgoztak, építették a védvonalat. Ő a fővárosba a felszabadulás után a fronttal együtt tért haza, és az üzemet azonnal beindította a megtalálható, túlélő személyzettel. Első munkájukat a szovjet parancsnokságtól kapták: a Gellért téren felállított hősi emlékmű betűit, fém-díszeit készítették el. Nyersanyagot a hadseregtől kaptak és az élelmezést is.
A helyiség földszintjén a nagy üvegablakok mögött volt az üzlet, ahol saját termékeiket árusították. A pult mögött anyám szolgált fel. A hátsó helyiségben volt a műhely. Egy hatalmas munkaasztal körül ültek a dolgozók. Amire emlékszem: fénylő rézlapocskákból kivágott díszeket készítettek, ún. markazit kövekkel ékesítették és cizellálták. Az emeleten iroda és talán raktár volt. Készítettek olcsóbb, sorozatban préselt műanyag (trolitur) díszeket is. Emlékeim szerint próbálkoztak Walt Disney figurák (pl. Bambi, a Hét törpe stb.) előállításával, de a cég súlyos jogdíj-követelése miatt a jelentős beruházás (különleges présgép) soha nem térült meg. Én gyakran jártam a műhelyben, amíg nem jártam iskolába. Mikor vidékre kerültem, utána egy évig nem jártam ott. Mikor újra meglátogattam szüleimet, örömmel találkoztam a jól ismert, életben maradt munkásokkal. Volt, akit - hiába - visszavártak, de legtöbben mégis régi ismerősök voltak.
2014. február 19., szerda
A Pozsonyi út 16-ban laktam, ami csillagos ház lett. 14 éves voltam. A kétszobás lakásunkban 40-en voltunk, ebből 5-en gyerekek. A házunk kapuját az ott lakó idősebb férfiak őrizték. A háznak nyilas légóparancsnoka volt, aki beengedte a nyilas suhancokat, sőt egy idősebb hölgyet a szép lakása miatt elvitetett a nyilasházba. A nyilasok többször vittek el embereket akikről soha többé nem hallottunk. 40-en voltunk egy-két szobás lakásban mamák és gyerekek és idős férfiak. Kapuőrséget tartottak, de nem sokat ért, ők is veszélybe kerültek.
(1945). január l5-én vagy l7-én razziáztak a nyilasok a pincében. Nagyapám Erdős Ferenc, első világháborús hadirokkant – a fél szemét otthagyta Isonzónál – nem volt hajlandó se sárga csillagot felvarrni, se a gettóba bemenni, lebukott. Ott volt még egy béna nő, akit öreg édesanyja ápolt. A két idős embert elvitték, soha többet nem hallottunk róla. Négy óra múlva már az oroszok ott voltak a házban. A béna nő maradt és olyan sokkot kapott, hogy ismét tudott járni.
Itt lakott Weisz Artúr és felesége. A házaspár már régen Párizsban élt és a németek elől menekült „haza”. Nem tudom, hogy később hol bujkáltak, de visszatértek Párizsba, ahol nagyon menő bőrdíszműves műhelyük volt.
Édesanyám lakott ott az első férjével. A háromszobás lakásban 32-en laktak. Onnan deportálták a nőket október 23-án.
A kevésnél is kevesebb, amit tudok erről a házról. Csak apró részletek. 6 éves voltam.
Anyámmal bujkáltunk, hamis papírokkal márciustól, lévén apámat március 21-én internálták Kistarcsára. 18 helyen laktunk. Hogy honnan és kik vittek ebbe a házba, azt nem tudom. 24-en voltunk a kicsi lakásban, anyámmal és ismeretlenekkel, az előszobában szorosan feküdtünk a földön. Nagyon éhesek voltunk, az asszonyok találtak némi lisztet, tojásport és darálatlan mákot és valamilyen mákos tésztát csináltak.
Másnap szóltak anyámnak, hogy egy német várja lent, menjen le. Valter állt ott, karon fogta és azt mondta ezt a házat ma viszik a Dunába, percnyi időnk sincs és elvitt a Zsidókórházba egyetlen éjszakára. Valter, nagyapám egy lekötelezettje segített, ő „adta” mellénk Valtert, aki 17 évesen szökött az SS-be, rájött, hogy hol van, megpróbált segíteni, akinek tudott, elmesélte, hogy mi történik Auschwitzban, valószínűleg leleplezték és kivégezték, mert eltűnt.
A felsorolt csillagos házak közt néhány hely dereng, anyám hagyatékában egy cetli néhány címmel, de a többi házból sem emlékszem használható részletre.
Leánykori neve Légrády Károly utca volt. A IV.emeleten lakott nagymamám, az ő lakásába költöztek szüleim és húgom, mialatt én munkaszolgálatban voltam. Innen vitték munkára édesapámat (55 éves) és húgomat (15 éves). Apám megszökött, húgom Dachauból került vissza 1945. juniusában.
Itt lakott Grósz Lina, a nagymamám. Ez a bejelentő 1944. május 30-án készült. Tekintettel arra, hogy ő állandóan itt lakott az a gyanúm, hogy amikor csillagos ház lett, újra be kellett jelentkeznie.
Dédanyám, Guttman Helén lakhelye 1944 októberétől a Kazinczy u. 6/a lett. (A Dob u. 10-ben laktak korábban, de az nem volt csillagos ház.) Nagyapám már ekkor Mauthausenben volt. Testvérei és anyja ebben a házban húzták ki a háború végéig. A tábort túlélte. Mikor hazaérkezett Pestre, lefogyva, kimerülve, nem ismerték meg, nem akarták elhinni, hogy él. Hosszabb idő telt el, míg valóban visszafogadták.
Elhunyt édesanyám szül. M. Ida (Baba) emlékére szeretnék hozzászólni. Ő is a „csillagos házak” egyikében - a Teleki tér 10-ben - lettek összegyűjtve egész családjával, ma is élő nagynénémmel, szül. K. Rozáliával együtt. Sajnos kevesen maradtak meg a családból. Innen lettek hárman, édesanyám K. I. Baba és nagynénéim- szerencsére együtt deportálva Ravensbrückbe. Mivel együtt vittek el őket, tudtak egymásnak erőt adni a borzalmakat túlélni. Édesanyám 2011. október 1-jén elhunyt. Élete végéig kedélyét és életkedvét nem vesztette el.
Az első emeleten lakott a ház tulajdonosa. Gyógyszerész volt, a sarokról nyílt a gyógyszertár ajtaja. A nyilas pártszolgálatosok az egész családot a Dunába ölték.