Reflexiók - Időrendben
Itt a levélben és a Facebook-on kapott, a házakhoz kapcsolódó történeteket és leírásokat lehet elolvasni. Köszönjük, hogy reflektáltak!
2014. január 30., csütörtök
Miután elkobozták a a Miasszonyunk utca (ma Meredek utca) 44. szám alatti három emeletes villánkat, bekényszerültünk ebbe a csillagos házba. Egy család egy szobába. Mi – a Bálint család – négyen voltunk. Többek között ide volt zsúfolva a nagymamánk, és két nagynénénk a gyerekekkel együtt. A férjeket behívták munkaszolgálatra ahonnét nem jöttek vissza. Még sírjuk sincs sehol!
Április 14-től október 15-éig laktam ott, öcsémmel és két fiú unokatestvéremmel. 12-14 évesek voltunk. Kijárás tilalom volt, tehát elfoglaltuk magunkat írógépel írt szatirikus újságírással, meg gyűjtöttük a bolhákat az udvaron. Bár Mizva helyett "zsidó leventére" kellett mennem. Hazajövet elfogtak a csendőrök és többed magammal libasorban meneteltettek Budáról a Józsefvárosi vasútállomásra, ahol a nyitott marhavagonok készen voltak a deportálásra. Csupán a vak véletlen folytán engedett el onnan a felelős csendőr őrmester, és két fegyveres csendőr tiszttel érkeztem "haza" este kb.7 órakor, az 5 órai határidő lejárta után. Egy októberi zimankós hajnalban "megléptünk" magunkra véve több rendű ruházatot és elmentünk egy búvóhelyre.
Ma én Izráelben élek és az "új" nevem Avigdor Bár-On.
Ebben a házban (akkor Vilmos császár út 6.) lakott gépészmérnök nagyapám a családjával. 44 október végén a nyilasok megjelentek, hogy elhurcolják az itt lakó zsidókat. Nagyanyámat és a lányát a Szabadság téri református templomban bujtatta akkor Viktor János református lelkész (ott ahol, a történelem iróniája, most Horthy szobrot avattak), így menekültek meg, nagyapám azonban a lakásban volt. A nyilasok nem tudták, hogy ott van, és már távozóban voltak, amikor a házmester szólt nekik, hogy 'Van ott fent még egy, nehogy elfelejtsék!'. Így lett elhurcolva, először az óbudai téglagyárba, és aztán Kőszeg környékére, ahol aztán nyoma veszett. A háború után nagyanyám és gyerekei visszatértek, és az ötvenes évek végéig itt laktak.
A képen látható ház címe nem Rottenbiller utca 37/f, hanem Damjanich utca 2. Ennek a háznak nincs R. utcai kapuja. Én a mellette lévő házban laktam születésemtől (1938) és a címe Rottenbiller utca 37/b volt. ( kb,1954-be átszámozták 39-re). A ház földszintjén volt édesapám órás üzlete, akit 1941-ben a Murai féle századdal (101/4) munkaszolgálatra vezényelték és valahol Ukrajnában van eltemetve(?).
Nagymamám, nagypapám és nagynéném ide költöztek a IX,Üllői út 91/b-ből, mert az nem lett csillagos ház. Nagymamám elküldte nagypapámat egy júliusi vasárnap, amikor 14-16 óra között kijárási lehetőség volt a régi lakásba, de egy razzia leparancsolta a villamosról, Józsefvárosi pályaudvar-Auschwitz-kémény útvonalra irányítva. (Niederberger Bertalan, 1878).
A Rottenbiller utcából kellett édesanyámnak és nagynénémnek a KISOK pályára bevonulni. Gyalogmenet, Ausztria Lichtenwört. Szerencsésen – 35 kilósan – hazaérkeztek egymásban tartva a lelket.
Innen mentünk nagymamámmal és nővéremmel a gettóba.( VII. Nagydiófa utca 14. földszint. ) 1945 január 18-án felszabadultunk, és visszamentünk a már mások által lakott lakásunkba. A betelepített vidéki emberek kb. augusztusban visszamentek Békéscsabára(?). 1984- ig, édesanyám haláláig, itt lakott.
Csillagos házból a kimenet nehéz volt. Alapvető élelmiszereket Hajdú József házfelügyelő, és Málik Benő ( aki Pálffy Fidél munkatárs volt, és háború után elítélték !!!!!!) gondoskodott.