Reflexiók - Időrendben
Itt a levélben és a Facebook-on kapott, a házakhoz kapcsolódó történeteket és leírásokat lehet elolvasni. Köszönjük, hogy reflektáltak!
2014. január 30., csütörtök
A képen látható ház címe nem Rottenbiller utca 37/f, hanem Damjanich utca 2. Ennek a háznak nincs R. utcai kapuja. Én a mellette lévő házban laktam születésemtől (1938) és a címe Rottenbiller utca 37/b volt. ( kb,1954-be átszámozták 39-re). A ház földszintjén volt édesapám órás üzlete, akit 1941-ben a Murai féle századdal (101/4) munkaszolgálatra vezényelték és valahol Ukrajnában van eltemetve(?).
Nagymamám, nagypapám és nagynéném ide költöztek a IX,Üllői út 91/b-ből, mert az nem lett csillagos ház. Nagymamám elküldte nagypapámat egy júliusi vasárnap, amikor 14-16 óra között kijárási lehetőség volt a régi lakásba, de egy razzia leparancsolta a villamosról, Józsefvárosi pályaudvar-Auschwitz-kémény útvonalra irányítva. (Niederberger Bertalan, 1878).
A Rottenbiller utcából kellett édesanyámnak és nagynénémnek a KISOK pályára bevonulni. Gyalogmenet, Ausztria Lichtenwört. Szerencsésen – 35 kilósan – hazaérkeztek egymásban tartva a lelket.
Innen mentünk nagymamámmal és nővéremmel a gettóba.( VII. Nagydiófa utca 14. földszint. ) 1945 január 18-án felszabadultunk, és visszamentünk a már mások által lakott lakásunkba. A betelepített vidéki emberek kb. augusztusban visszamentek Békéscsabára(?). 1984- ig, édesanyám haláláig, itt lakott.
Csillagos házból a kimenet nehéz volt. Alapvető élelmiszereket Hajdú József házfelügyelő, és Málik Benő ( aki Pálffy Fidél munkatárs volt, és háború után elítélték !!!!!!) gondoskodott.
Édesanyámmal és nővéremmel Ágival költöztünk a XIV. kerületi Abonyi utca 5. szám alatti csillagos házba 1944 júliusában. Az egykori zsidó gimnázium volt a szomszédunk, ahol katonák kaszárnyája volt. Mint gyerekek nem éreztük az életveszélyt addig, míg gettóba vagy védett házba nem kellett költözni.
Édesanyám a kerítésen át engem, a 10 éves kislányt, és a 13 éves nővéremet sötétben a kerítésen át bejuttatott a vöröskeresztes házzá kinevezett egykori gimnázium épületébe. Még ott volt néhány katona akik nagy üstben fekete kávét főztek. Sose felejtem el azt a mennyei illatot amit a kávé árasztott. A kedves katonák megkínáltak bennünket egy egy bögrényi kávéval.
Az iskola tornatermét átalakították a menekültek számára, 80-an voltunk itt. Ráday Imre és Simon Zsuzsa is itt volt. A kedves Zsuzsa néni maga köré gyűjtötte a gyerekeket és verset mondott nekünk. Talán azóta szeretem az irodalmat.
1945. január 15-e körül szabadítottak fel minket, de közben a nyilasok kétszer razziáztak, sok férfit és néhány családot elvittek. Bennünket az úgynevezett „kötödébe” bujtattak el, amelyben iskola padok voltak. Én egy padba fészkeltem be magam. Hallottuk, hogy egy nyilas be akart jönni, már lenyomta a kilincset, a felnőtt zsidók halkan imádkoztak, és egyszerre a lenyomott kilincs visszapattant. Valószínűleg egy társa hívta el, így megmenekültünk. Még sok fájó emlékem van ebből az időből, de édesanyám szeretete feledtette velem a szörnyű helyzetet. Ott is önfeledten vidáman játszottunk néha. Ocskay százados mentette meg a gimnázium még megmaradt menekültjeit.
Üdvözlettel: Róth Györgyi (80 éves tanítónő)
Itt születtem, a lakásunk egyik szobájában, amit kiutaltak a 70-es években, még ott volt a falon és a padlón a szembeni nyomdagépek kiszerelt alkatrészeiből kifolyó olajos zsír beivódott nyoma. Csak falvakolat és padlócserével lehetett eltüntetni... amikor Stollárék menekültek, a wc ablakunkból ugráltak át a szembeni ház ablakaiba, ami 4 méterre volt. Stollár akkor már beteg volt, nem tudott átjutni, leesett 3 emeletről, kb. 15 métert zuhant, a nyöszörgésére figyeltek fel a németek és egy sorozattal elnémították.
Ellenállók voltak, abban a lakásban rejtették el a gépek alkatrészeit, amit azért szereltek ki, hogy ne lehessen a nyomdát használni. A Zrínyi nyomda van a 22. sz.-mal szemben. A háború után a lakás üres volt, egészen a feldarabolásáig, és kiutalásáig. Nagymamámmal közösen kaptuk meg, 5-en költöztünk. Nem tudom mikor történt, ha arra járok megnézem az emléktáblát.