Reflexiók - Időrendben

Itt a levélben és a Facebook-on kapott, a házakhoz kapcsolódó történeteket és leírásokat lehet elolvasni. Köszönjük, hogy reflektáltak!

2014. május 12., hétfő

VII. kerület, Wesselényi utca 69. - Judit Gervai

Itt lakott 1944-ben Zelovits Jenőné.

VI. kerület, Csengery utca 54. - Judit Gervai

Itt lakott 1944-ben Fuchs Győzőné (Edit).

VI. kerület, Rippl-Rónai utca 28. - Judit Gervai

Ide költözött (1944. június 21-én?) Nádor Kató a Szondy u. 90-ből.

XIII. kerület, Hegedűs Gyula utca 3. - Judit Gervai

Ide költözött (1944. június 21-én?) Torrel (Forrel?) Lászlóné a Bulcsú utca 1-ből.

XIII. kerület, Katona József utca 10/a. - Simonyi Éva

A Katona József u 10/a -ban szabadultunk fel. Ez egy ún. svéd ház volt, mindhárman -apám , anyám és én svéd Schutzpass tuladonosok voltunk. Gyerek voltam, de emlékszem, hogy féltünk a házmestertől. Az apám csillag nélkül ment ki a házból, hogy kenyeret hozzon. Mielőtt bejöttek az oroszok egy ló halt meg a kapu előtt . Emlékszem, hogy a negyedik emeletről a Vígszínház irányába katonák néztek, hogy mi történik. Úgy tudom, hogy a Katona József utca másik oldalán, a Csáky utca és Katona József utca sarkán lévő házból mindenkit a Dunába lőttek, mert a házmester följelentette a házat a Szt. István krt 6. sz alatti Nyilas Házban. Azt hiszem az is svéd ház volt. A házmestert később elkapták, de ez már nem segített azokon, akiket megöltek.

Tovább...

Mielőtt a svéd Schutzpasst apukám megszerezte, ebben a zsidó házban laktunk az anyukámmal, csak ketten, mert az apukámat elvitték (hosszú történet). Egyik nap valami csendőrök, nyilasok jöttek a házba és mindenkinek az udvaron kellett gyülekezni. Mindenkit kiparancsoltak azzal, hogy sáncásásra visznek bennünket. Minden lakásban főleg asszonyok és gyerekek voltak, és többen osztoztak egy lakáson. Kivittek bennünket a Lóversenytérre, ahol egész nap vártunk. Egy külön sorban álltak azok a nők, akiknek a férje keresztény volt és távirattal igazolták, hogy a férjük hősi halált halt. Én mindenképpen anyukám barátnőjével akartam együtt lenni, aki ebben a sorban állt. Átszöktünk és a nők valahogy elbújtattak. Minden csoport elment valahová, csak ezt a csoportot engedték késő este haza. Nekünk nem volt semmi papirunk, de a kapuban az ellenőr valahogy megsajnált bennünket és kiengedett mindkettőnket. A háború után tudtuk csak meg, hogy mindenkit Auschwitzba, vagy más lágerekbe vittek és talán csak egyvalaki jött vissza. Azok a gyerekek akikkel a gangon játszottam, nem jöttek vissza.

2014. május 09., péntek

VII. kerület, Király utca 85. - Osváth János

Ötéves koromban ide voltam telepítve szüleimmel, nővéremmel együtt. Igen élesek az emlékeim arról az időről. A későbbi ún. nemzetközi gettóban töltött hetekkel összehasonlítva viszonylag jó körülmények voltak. A nagypolgári lakások többségének főbérlői zsidók voltak, és az ő rokonaik költöztek be, hozzánk hasonlóan a nem kijelölt házakból. Sok később ismert személy is volt a lakosok között, gondolom, hozzájárulásuk nélkül nem nevezhetem meg őket. Mi, kisgyerekek persze sokáig nem fogtuk fel a veszélyt és remekül szórakoztunk. A felnőtt "nénik" pl. gyerekzsúrokat rendeztek nekünk. A viceházmester és a házmester korrekt és kedves volt hozzánk, de néhány nem-zsidó őslakó teljesen elzárkózott. Valamikor nyáron, vagy talán már ősszel egy éjszaka egy orosz bomba eltalálta a házat, megrongálva a háztető, a padlás egy részét és néhány felső emeleti lakást.

Tovább...

A Szálasi-puccs után röviddel - azt hiszem, hogy pontosan egy nappal - egy szedett-vedett, egészen fiatal suhancokból álló nyilas társaság berontott a házba, a zsidókat üvöltözve leparancsolták az udvarba, és elhajtották őket egy Kertész-utcai (akkor Nagyatádi Szabó utca) pincébe,vagy szuterénbe. Mi anyámmal és még néhány emberrel valahogy ott maradtunk. Az elhurcoltakat huszonnégy óra múltán hazaengedték, értéktárgyak fejében. Komoly bántódásuk állítólag nem esett, bár én néhány emlékfoszlány alapján arra következtetek, hogy két nőt megerőszakoltak. Szóval ez még csak az előszele volt a későbbi gyilkos razziáknak.

Családunkkal rövidesen elhagytuk a csillagos házat (bujkálás, majd ú.n. védett ház, végül a felszabadulás). Utána egy időre visszaköltöztünk az ostrom alatt több tüzérségi találattól félig romossá vált Király-utcai házba. Akkor még nem voltak közmű-szolgáltatások, mikor már enyhült az idő, az asszonyok a körfolyosón romos téglákból, vasrostélyokból ügyesen összetákolt nyitott tűzhelyeken (lacikonyhának mondták) nagy vidáman főzték a finom ételeket szárazbabból, zsizsikes sárgaborsóból, jelesebb napokon kukoricalisztből.

A kisgyerekkorom emlékeit persze utólag sokszor felidéztük, és a közelmúltban az akkoriban már nagylány nővéremmel egyeztettem, szóval hitelesek.

Gőzerővel dolgozom az emlékirataimon, ezt másnak is ajánlom, hogy valamit tegyünk a kollektív nemzeti emlékezet gyakori manipulálásával szemben. Akit érdekel, annak elküldhetem a fenti eseményekről szóló kicsit részletesebb, személyes hangú írásomat.
 

2014. május 08., csütörtök

Horvath Katalin

Az en tortenteimben sajnos nincsenek nevek. Kisgyerek koromban hallottam oket, mert nagyszuleim megtanitottak arra hogy ki hol lakott, es ki miert nincs mar ott ahol lennie kene. Nagyszuleim mar reg meghaltak igy nincs kitol megkerdeznem a neveket es a cimket. Az egyik szereplore csak ugy emlekszem mint ''Bacsi'', mivel o volt az elso felnott aki nagy benyomast tett ram meg ovodaskoromban.

Tovább...

Nagyanyam ugy meselte hogy Obudan laktak amikor a zsido szomszedaiert eljottek a nyilasok es sorba allitottak oket az udvaron. Elmondasa szerint a kornyek legrosszabb cipeszeibol allo tarsasag volt ez a nyilas csapat.

Nagyanyam kotenyben- mert eppen fozott- kiment az udvarra es kozolte a nyilasokkal hogy o nem engedi meg nekik hogy a szomszedait elvigyek.

Ezek jot nevettek, es azzal a felkialtassal hogy  '' ha igy szereted oket veluk mehetsz ! '' beallitottak nagyanyamat a csoport vegere. Igy gyalogoltak a zsido szomszedok gyerekekkel es nagyanyam veluk az obudai utcakon a gyujtohely vagy a Duna part fele.

Nagyanyam egy veletlen folytan elte tul ezt az esemenyt, azert, mert  nagyapam osszetalalkozott ezzel a csoporttal az utcan. Nagyapam lelekjelenlete, es nagyon elegans oltonye - szabo volt- megzavarta a nyilasokat, es amikor nagyapam  felszolitotta oket hogy a sorban levo utloso asszonyt adjak at neki, azonnal teljesitettek az utasitasat.

Nagyszuleim gyasza elvesztett szomszedaikert soha nem szunt meg, es veluk elt egeszen az 1970-80-as evekben bekovetkezett halalukig.
 

2014. május 07., szerda

V. kerület, Nyugati tér 6. - Falus (Fried) Gabriella

Itt laktak nagyszüleim, Rabinek Lajos (64 éves) és felesége (Irén 54 éves) az első emelet erkélyes lakásában. Velük élt dédnagymamám Günsberger Józsefné (89 éves). Amikor csillagos háznak kijelölték a házat, örültek, hogy nem kell elköltözniük; kb. szeptembertől velük laktam ott édesanyámmal együtt én is. Sokszor nem kellett villanyt használnunk, mert az ablakon bevilágított a szemben lévő házon lévő Schmoll paszta (cipőpaszta) reklám. 1944. október 15-én, mikor híre jött, hogy Magyarország kiugrik a háborúból, örömünkben kinyitottuk az erkélyajtót és zászlót tűztünk ki, amit nagyon gyorsan be kellett vennünk, mert a rádió bemondta a nyilas hatalomátvételt.

Rövidesen nyilasok jelentek meg a házban és összeterelték a zsidókat, köztük nagyszüleimet és dédnagymamámat is. Bennünket ott hagytak, mert volt egy svájci védlevelünk, ami ugyan hamis volt, de akkor nem vették még észre. Nagyszüleim korábban visszautasították annak lehetőségét, hogy nekik is szerezzünk ilyen védettséget, mondván, mi magyar állampolgárok vagyunk, hogy gondoljuk, hogy egy idegen állam védettségét kérjék.

Később tudtuk meg, hogy először az Óbudai Téglagyárba vitték őket, onnan gyalog terelték őket Németország felé. Egy szemtanú elmondása szerint mikor cukorbeteg nagymamám nem tudott tovább menni és leült, egy nyilas agyonlőtte őket. Dédnagymamámat, Günsberger Józsefnét pedig a gettóba vitték, ahol éhen halt.

Budapest ostroma alatt a ház kiégett, még láttam a lángokat, az üszkös falakat, amikor 1944. január 18-án, a felszabadulásunk után, mely egy védett házban ért, gyalog indultunk rokonaink keresésére.

III. kerület, Kenyeres utca 32. - Falus (Fried) Gabriella

Először a III. ker. Kenyeres u 34 sz. alatt lévő csillagos házba költöztünk édesanyámmal, édesapám munkaszolgálaton volt. (Azt hiszem ma 32 a házszám.) A kertes családi ház egyébként a sarkon volt. Csak egy fél szobára voltunk jogosultak, a másik felében a ház tulajdonosa lakott. Ide betettünk egy komplett hálószoba bútort s igyekeztünk minél több ingóságot oda vinni. (Ez nagy "segítség" volt egy nyilas családnak, amely ősszel, mikor el kellett hagyni ezt a lakást, az utolsó gombostűig mindent elvitt.)

Ebben a csillagos házban lakott egy híres magyar szobrász is, (Vedres Márk és felesége Médi néni), nekik külön szobájuk volt. Én 14 évesen sokat tanultam tőlük, művészettörténetet és művészetszemléletet tanítottak nekem. Emlékszem, sokat álltam a kert kerítésénél a kijárási tilalom óráiban, s irigyeltem azokat, akik az utcán sétálhattak.

Légi riadók alatt a pincébe mentünk le, óvóhely nem volt ugyanis. A házban lakott két öreg néni, akik ilyenkor nagyon féltek, s hogy ne hallják a hulló bombák sivító hangját, hangosan énekeltem nekik.

XIII. kerület, Szent István park 2. - Falus (Fried) Gabriella

Mikor el kellett költöznünk a Berlini tér 6-ból, svájci védettség birtokában egy svájci védett házba mentünk a Szt. István Park 2-be, ahol egy volt ügyvédi irodában szállásolták el édesanyámat és engem, ha jól emlékszem az első emeleten. Egy szobába kerültünk sokadmagunkkal, ágy nem jutott nekünk, így egy íróasztal tetején aludtunk, ágyneműnk nem volt. Csak két vagy három napot töltöttünk ott, amikor jöttek a nyilasok és kitereltek mindenkit a parkba, ahol egy dobogón egy nyilas állt, sivatagi keménykalap volt a fején (gondolom egy elhagyott zsidó lakásból szerezte). El kellett előtte vonulni s egyenként átvizsgálta a Schutzpassokat. Rájött azonnal, hogy a miénk hamis (a kiradírozott név helyén szerepelt a mi nevünk) s azonnal összetépte. Ami ezután a parkban történt velünk és másokkal, az külön szomorú történet. Később édesanyám tudott egy vatikáni védettséget szerezni, s átmentünk egy Vatikáni védett házba.

Oldalak