Előszó

Budapest polgármesterének 1944. június 16-án kelt rendelete értelmében a zsidónak nyilvánított budapestieknek június 21-i határidővel kijelölt kényszerlakhelyre, ún. csillagos házakba kellett költözniük. Az átköltöztetés több mint 200 000 embert érintett. A kijelölt közel 2000 épület szétszórtan helyezkedett el, az akkori Budapest szinte minden részében. Fél éven keresztül, a budapesti gettó felállításáig, minden járókelő láthatta, hogy hol laknak, és személyesen kik az üldözött budapesti zsidók.

A kilakoltatás és kényszer-költöztetés hetvenedik évfordulóján, 2014. június 21-én a házak, a város lakóival, a ma kulturális intézetként, színházként, közintézményként működő egykori lakóházak vezetőivel, művészeivel közösen megemlékezést szervezünk a még álló 1600 egykori csillagos háznál. Ehhez a nagyszabású tervhez önként jelentkezőket várunk, akik vállalják, hogy személyesen szerepelnek az - akár csak jelképes jellegű - megemlékezéseken, vagy segítenek megszervezni azokat az egyes házak elé. Elgondolásunk szerint a megemlékezések kora délelőttől késő estig, többnyire a házak előtt, lehetőleg a ma ott lakók részvételével zajlanak. A szolid, de méltó események megtervezésében elsősorban a közreműködők invenciójára számítunk. Az eseménysorozat legfontosabb célja, hogy a város lakói számára láthatóvá, ha lehet, megkerülhetetlenné tegye a mindnyájunkat érintő évfordulót.

A nyilvános, rövid emlékezés sokféle formát ölthet: az eredeti rendelet szövegének felolvasását éppúgy, mint rövid zenemű előadását, közös éneklést, irodalmi szövegek felolvasását, csendben eltöltött néhány percet, vagy egy közös elhatározással készített egyszerű emléktábla elhelyezését.

Idén június 21-én lesz a Múzeumok éjszakája. Ezért több fontos budapesti múzeummal és kulturális intézettel összefogva a múzeumi programok keretében is igyekszünk megemlékezni az évfordulóról. Az együttműködésben részt vesz többek között a Magyar Nemzeti Múzeum, a Budapest Történeti Múzeum, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Capa Kortárs Fotográfiai Központ, a Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest Főváros Levéltára, a Goethe Intézet, a Cervantes Intézet és a Lengyel Kulturális Intézet is. Terveink szerint a nap végén a Budapesti Fesztiválzenekar ad emlékkoncertet a Hősök terén.

Szeretnénk, ha egyetlen ház sem maradna ki a programból: ne legyen olyan egykori csillagos ház ebben a városban, amelynek tragikus sorsú lakóira senki sem emlékezik!