VI. kerület, Ó utca 40.

Ismeri a ház történetét? Mesélje el!

Reflexiók

Dr. Sólyom Olga
2014. február 05., szerda

Amikor  a rendelet szerint be kellett költöznünk, addigra édesapám már munkaszolgálatos volt, de mégis valahogy ő intézte el, hogy az ő lánytestvérével és annak fiával együtt költözzünk össze. Őket a nagynéném férjének a  rokonai fogadták  be a 3 szobás Ó utcai lakásukba, ahol végül legalább húszan zsúfolódtunk össze. Legtöbben persze a földön aludtunk. Rajtam és az unokatestvéremen kívül még egy gyerek volt, (mi 10, ill 11 évesek voltunk)  ő 2-3 éves.  Állandó félelemben éltünk, mert az a hír járta, hogy elvisznek bennünket, hogy hová, arra nem emlékszem volt-e szó róla. de ha megállt egy teherautó  akárcsak az utcában, már öltöztünk is, magunkra véve több réteg ruhát, mert az hír is járta, hogy csomagot nem lehet majd  magunkkal vinni. A házban több gyerek is volt, szinte egész nap az udvaron voltunk és ott játszottunk. Éjszaka mindig kellett légó őrséget adni, hogyha légiriadó lenne, felkeltse az embereket.  Az idős férfiak és néhány nő dolga volt ez, és főleg a nők iszonyúan féltek éjjel kinn lenni, mert a svábbogarak ilyenkor  jöttek elő.

Tovább...

Volt nappal néhány óra, amikor ki lehetett menni, vásárolni, ilyenkor a mamámmal együtt mentünk el, rendszerint eltakarva a sárga csillagot, mert anyukám iszonyúan szenvedett ettől.

Az október 15-én, ami vasárnapra esett,  apukám, aki éppen Pesten volt munkaszolgálatos, egy napi eltávozást kapott és eljött hozzánk. Akkor láttam őt utoljára, mert amikor a proklamáció után a rádió bejelentette a nyilas hatalomátvételt, könyörögtünk, ne menjen vissza, maradjon velünk, legalább együtt vagyunk, ha bármi történne is.  Sajnos nem tette meg, mondván, a parancsnokuk közölte, ha valaki nem  tér vissza, a többieket megtizedelik. És ő ezt sose vette volna a lelkére.

Ezt követően egy rokonunk, aki részt vett a zsidó-mentésben, négyünknek svájci Schutzpasst szerzett, amivel bekerülhettünk a Columbus utcai védett táborba. Így a csillagos házból anyám, a nagynéném az unokabátyám és én oda mentünk.

De ez már egy másik, sok szenvedéssel teli történet.

Annyi még hozzátartozik a történethez, hogy a házmester kivételesen tisztességes ember volt, mert soha nem adott fel senkit, pl. ha megengedett időnél később tért vissza, akkor is kinyitotta a kaput. De a legnagyobb “tette” az volt, hogy amikor már bujkáltunk és nem volt hova mennünk, visszaengedett a házba, és éjszakára meghúzhattuk magunkat a pincében, mivel a lakást persze a németek vagy a nyilasok már elfoglalták. Ez két alkalommal is megtörtént és a második esetben felkeltett minket hajnalban, hogy tűnjünk el, mert razzia lesz.

Dr. Sólyom Olga  (akkor még Schvarcz)