VI. kerület, Jókai utca 4.

Ismeri a ház történetét? Mesélje el!

Reflexiók

Somorjai Lászlóné
2014. március 27., csütörtök

VÉGH ISTVÁNNÉ (SZÜL. BAK ELZA) története

Nyírségi kis faluban Szamosbecsen született 1912-ben. Édesapját magzat korában, édesanyját születésekor vesztette el. Anyja nővére, nyolcadik gyerekként „nevelte”, inkább dolgoztatta. Négy elemit végzett. Gyerekkorától keményen dolgozott és éhezett. Fiatal lányként jött fel cselédnek Budapestre. Tiszta, szorgalmas, intelligens és erkölcsös ember volt. Legjobb helye egy zsidó családnál volt. Megbecsülték és szerették, talán tőlük kapott először emberi szavakat és érzelmeket. Amikor egy ugyancsak lelenc fiúhoz feleségül ment, férje is a családhoz költözhetett. Később saját lakásért elvállalták a VI. ker. Jókai u. 4. viceházmesterségét és a kazánfűtői munkát. Ez a ház később sárgacsillagos lett. A Végh házaspár több zsidó családot mentett, etetett, bújtatott a szenespincében és a kazánházban. A kérdésre, hogy miért tették és nem féltek-e, a válasz ez volt:

– Mi a zsidó emberektől csak jót kaptunk, és ártatlanok voltak. Igazságtalanul bántották őket.